Oktatási anyag a Mabisztól
2016. november 25., péntek
„Biztos kézzel – Gyakorlati kérdések a biztosításról” címmel az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) közzétette a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) szakértői által készített középiskolai oktatási anyagot. Az oktatási anyag a Nemzeti Köznevelési Portálon érhető el.

 
A biztosításokról szóló ismeretek 2013 óta szerepelnek a Nemzeti Alaptanterv szerinti gimnáziumi kerettantervben, s mostantól az OFI által ellenőrzött és közzétett tananyagtartalmak, gyakorlatok is segítik a középiskolai tanárok és diákok munkáját.

A biztosítások oktatását az Általános életvitel és technika című tantárgy tartalmazza, s ehhez kívánt könnyen elérhető, jól használható segédanyagokat biztosítani a MABISZ valamennyi magyarországi gimnázium közel 200 ezer tanulójának.

„A MABISZ edukációs tevékenysége során folyamatosan dolgozik azon, hogy a társadalom legszélesebb rétegeihez eljussanak a biztosításokról szóló ismeretek. A biztosítások az éghajlatváltozás körülményei között, ha lehet, még a korábbinál is fontosabb szerepet töltenek be a kockázatok kezelésében, illetve a bekövetkezett károk utáni helyreállításban” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára az oktatási anyag közzétételét követően. „Edukációs tevékenységünk kiemelten fontos területe, hogy felhívjuk a figyelmet az öngondoskodás fontosságára, amely a jövő generációk életének természetes részévé kell válnia” – tette hozzá Molnos Dániel.

A MABISZ tevékenységében fontos szerepet játszik az informatív, tájékoztató jellegű anyagok közzététele, az ismeretek továbbítása és a kommunikáció. A biztosítási szakértők által kidolgozott, középiskolásoknak szánt ismeretanyag, az óravázlatok, az életbiztosítási és a nem-életbiztosítási – lakás-, gépjármű-, vagyon-, baleset- és egészségbiztosítási – ismeretek, illetve a rövid biztosítástörténeti áttekintés azt a célt szolgálják, hogy a fiatalokat hozzásegítsék a jól használható gyakorlati tudáshoz, illetve ahhoz, hogy képesek legyenek „jól kérdezni”, és felkészültebben viszonyuljanak a biztosítási kérdésekhez.

„Mindennapjainkat átszövik az olyan történések, helyzetek, amelyek kapcsolatba hozhatók a biztosítás kérdéskörével” – hangsúlyozta Molnos Dániel. Életünk során folyamatosan találkozunk olyan kockázatokkal és eseményekkel, amelyek egyszersmind biztosítási kockázatok és biztosítási események is. A család, a munka, a közlekedés, az ingatlanunk kezelése, vagyontárgyaink megóvása, illetve a szabad időnk eltöltése során – legyen szó akár sportról, akár szórakozásról - folyamatosan találkozunk olyan helyzetekkel, amelyek során felmerülhet és fel is kell merülnie a biztosítás kérdéskörének – tette hozzá a MABISZ főtitkára.

A kiadvány a következő linken érhető el: https://player.nkp.hu/play/199567/false/undefined


Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft